hossszú csóvát hagy a lámpafény

ahogy felédfordulok

minden lassú és vontatott

hullámokban látom a szobát

rezeg a csillogás a műanyag zacskón

maga körül forog a szoba

fut a lábam de olyan nehéz lépni

egyenesben maradunk, ez jó

sok ember árnyéka visszhangzik

házibuli, mulató röhögések

és kéz a kézben elérünk a konyhába

sikerült...

én nem tudom, meddig szálltunk

a konyhaasztalra támaszkodtam

szerintem én dőltem rád

de ugyan kit érdekel?

fél óránként beszóltak hogy még

van öt percünk és aztán

mások is jól akarják érezni

magukat ugyanott

elrepültek mellettem ezek a szavak

nem izgat, ki mit akar

most miénk az asztal és még maradunk

ugyan hogyan is kelnék fel

jól esett az a néhány óra

jó veled

az irigy szempárok végre

kihunytak, amikor elbúcsúztunk

már csak arra emlékszem,

hogy nagyon fájtak a heréim.

**

(*< o o o O O O ( ) (Crane Trésaillé)

/ the singles: -2008 /

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.